Hastings már a középkorban is halász település volt. Az idők során nem alakult át nagy kikötővárossá, mert a város több nagy katasztrófán is átesett (tűzvész, pestis járvány, árvíz), ezáltal a lakosság száma mindig visszaesett. A XVIII. században mindössze 1500-an lakták. A XVIII. századtól kezdett népszerűvé válni, mint tengerparti üdülőhely, ekkortól rohamosan nőtt a lakosság száma, a XIX. század végére 17 ezer fő lakta. Napjainkban kb. 90 ezer ember él itt. Az idők során a halászat megmaradt a legjelentősebb ágazatként.

A hétvégén tettünk egy nagy városi sétát azokon a helyeken,ahol együtt még nem jártunk. Így jutottunk el a Halász Múzeumba és a halász kikötőbe. Igazán érdekes kirándulás volt ez mindannyiunknak. Különös hangulata volt a város ezen részének. Mintha egy független kis település lenne a sok deszkakunyhójával, üzemelő és roncs hajóival, a mini vasúttal és a múzeummal. 

A Halász Múzeum 1956-ban nyílt meg, a korábbi Szt. Miklós templom adott neki otthont. Ez a templom volt a város halászainak az egyházközsége. Nagyon érdekes, ahogy belépünk, a templom hajójának közepén van egy igazi halászhajó. Fel lehet rá menni, körbejárni. Igazán gazdag a múzeum hajó modellekben, halászati használati tárgyakban, leletekben, fotókban. A belépés ingyenes.

A múzeum mellett van néhány hal üzlet, de ami sokkal érdekesebb, hogy a halász kikötő deszka bódéinál is lehet friss halat venni. Ahogy jönnek be a halászok a tengerről, lerakodnak és ott is árusítanak helyben. Ez nekem nagyon tetszett. Olyan természetes volt az egész. 

Nem sokkal azelőtt vontattak fel egy halászhajót a vízből a partra, mielőtt odaértünk. Még a hegyről láttuk, ahogy kísérte a sirály sereg a kikötő felé. Hihetetlen mennyiségű madár repült oda az érkező hajó "hírére". De nem csak sirályok. A hierarchiában persze ők álltak a legmagasabban, ők kaparintották meg a legnagyobb halakat, de a kisebbeknek is maradt bőven mit csipegetni. Elképesztő volt látni, ahogy a halászok válogatják a halakat és fogalmam sincs mi alapján, de egyet-egyet (nem is keveset) kidobtak a hajóból. Nem ám apró kis heringeket, némelyik darab volt 40-50 cm is. Furcsa látvány a partnak ezen részén menni a kavicsban, ahol lépten-nyomon egy egy halfejbe vagy egy teljes csontvázba botlunk. :) 

Érdekes volt a lányoknak is ez a világ. Jót mosolyogtam azon, hogy J. még akkor, mikor indultunk a halász kikötő felé, azt mondta, ő szeretne halász lenni "nagykorában". (Azt hiszem igazából nem is a halászatra, hanem a horgászatra gondolt, amit kifejezetten kedvel.) Majd mikor látta, hogy ez bizony nagyon kemény és egyáltalán nem veszélytelen munka, rájött, hogy ez nem neki való. Milyen meglepő. :)

A múzeumtól a város felé sorban, egymás mellett illatozó fish&chisp-es büfék és kisebb-nagyobb éttermek sorakoznak. Egy ilyen kis túra után szerintem nem lehet kihagyni.